Kicsit megdöbbentem, mikor rájöttem, mennyi idő eltelte után jutott egyáltalán eszembe, hogy egy naplót vezessek a nyulaimról. Az első (Pamacs) már lassacskán egy éve megvan, és csak ma ötlött fel bennem az a blog ötlete. Természetesen ennek hála durván egy óra alatt összehoztam úgy nagyjából, habár lemaradtam az X-faktor első egy órájáról, de hát nem olyan nagy ügy az...
Most így hirtelen nem tudok sokat írni, pedig ma is történt egypár dolog, de úgy érzem, előbb írok külön-külön a nyuszokról és ami eddig történt velük, minthogy minden előzmény nélkül vágjak a közepébe - aztán holnap meg még az egy hónappal ezelőtti eseményeket szedjem össze... Nem, szépen sorban szeretnék mindent leírni, talán a régi dolgok nem lesznek olyan részletesek, mivel sehova nem írtam le semmit, így csak a saját emlékeimre támaszkodhatok, de valahogyan mindenképpen összehozom.
Szeretnék feltölteni képeket is róluk, és csinálni egy közös "csoportképet", mert ilyet még nem készítettem, bár ideje lenne. Majd most!
Még folytatnám, de egyrészt leírtam amit szerettem volna, másrészt elég beteg vagyok és mennék már ledőlni, harmadrészt javában tart az X-faktor és nézném, negyedrészt pedig hajat is akarok mosni.
Byebye ~ *Dorii.